Élménybeszámoló

Erdély-Szászföld 2018 július 8-14.

Közzétéve:

Eljött a vasárnap, már alig vártuk az idei nagytúra kezdetét. Erdély eddig még nem látott vidékére, Szászföldre terveztük a túrát. Különösen korán keltünk, hogy korán indulhassunk a több, mint 700 km-es útra, hogy ne sötétben kelljen odaérkeznünk. Már a találkozási pontra való navigáció is némi kihívást jelentett, Kelta GPS-e az M5 keleti oldali inárcsi pihenőhelyre vezényelte a gyanútlan vaslovast, elkélt hát némi korrekció. Nekilendültünk, 4 motor – Balu, Lacekék, Kelta és jómagam – és 1 autó – Judit és Marci. Makónál csatlakoztak Cucuék és Vmotoros Feri. A GPS Ferit is kisebb körtúrára vitte, amíg a megfelelő Shell kúthoz ért. Fegyelmezett autópálya-motorozással haladtunk Erdély szíve felé. Különösebb esemény nem történt, jó időben, már-már unalmas utunk volt. Facsádnál belecsaptunk a lecsóba és Lukoil kútnál tankoltunk. Többeknek eszünkbe jutott a délvidéki túránk, amikor a 95-ös naftába gázolaj került és az én motoromba jutott belőle bőségesen, aminek technikai nap lett a következménye, tank leszereléssel, üzemanyag lefejtéssel. Ezúttal szerencsére szó sem volt benzin-gázolaj koktélról.

Facsád után bűnlassú útszakasz következett, majd miután elevickéltünk Déváig, ráhajtottunk az A1-esre. Eleinte ismét a gondtalan autópályázás előnyeit élvezhettük, majd a gyanús vízfoltokat figyeltük az úttesten. Mindaddig szerencsénk volt, mert sikerült elkerülni az égi áldást. Egészen Nagyszeben környékéig. Ott eleinte bő zuhannyal kedveskedtek nekünk a mellettünk elhaladó járművek, a tócsákat porlasztva ránk, majd eleredt az eső és felülről, sőt oldalról is kaptunk az áldásból. Félreálltunk, beöltöztünk. Előkerült a sárga láthatósági mellény is, mert attól féltünk, hogy a román rendszámú autók sofőrjei nem vesznek észre a nagy vízfüggönyben és legázolnak. Akkor még nem sejtettük, hogy ettől kezdve három napig el sem áll számunkra az eső. Azért egy rövid öröm-szerpentinezés még kijutott nekünk, amikor egy kis időre elállt az égi áldás. A sikerrel teljesített hétszáz kilométert letudva befutottunk Sepsiszentgyörgyre, a szállás elfoglalása után pedig a Big Mama étterembe vonultunk. Csülök, sör. Vagy sör csülök. Ezek voltak az esti étkezések állandó fogásai. A különbség a sorrendben és a mennyiségben volt. Nem untunk rá.

A másnap reggel esővel köszöntött. Tanakodtunk, mitévők legyünk. Sajnos a motorozás nem volt opció. Hétfő lévén a múzeumok zárva voltak. Úgy döntöttünk, autóval indulunk útnak, felfedező túrára. 10 fő, 2 autóval, ott volt a mi Duster-ünk, valamint Katinak, Lacek nővérének Opel Agilája. Kovászna városát vettük célba. Információra volt szükségünk, merre induljunk a Tündérvölgy felé. Bár a Google térkép jelezte, élőszóban is szerettük volna hallani a részleteket. Ezért információgyűjtésre betértünk az egyik kocsmába. Itt inkább lehangolódtunk, mert a remélt tündérkastély valójában csak néhány kő erejéig létezik. Kis ide-oda navigálás után elértünk a Tündérvölgybe, nevéhez méltó volt a látvány. Itt megtaláltuk a Kovászna-Kommandó keskeny nyomtávú vasút maradványait. Egy szerelvény ott áll az állomáson, több kocsival, de lehangoló a látvány, lassan a rozsda falja fel. Vállalkozó kedv kerestetik, hátha egyszer ismét járnak majd a vonatok. Kommandó község felé indultunk, amely neve a német Grenzenkommando, vagyis határőrség szóból ered, utalva arra, hogy errefelé húzták meg magukat a határőrök. Hamar véget ért az aszfaltút, földes út váltotta. A Duster vidáman falta a kilométereket, néztem a tükörben, mögöttem az Agila is szaporán mozgott, bár a futóműve biztosan kevésbé kedvelte ezt a terepet. Volt szembejövő forgalom is, sőt, a bátor helyi sofőrök bőgázzal előztek minket a Daciáikkal. Sikeresen feljutottunk. Rövid körülnézés és autózás után Lacek lesifotósi vénáját csillogtatta meg, megörökítette, ahogy négyen a természet lágy ölén brunzolunk. Megállapítottuk, hogy sokkal többet érdemelne ez a vidék, mint a román állam szemmel látható gondoskodását.

Kommandó után Gelence falut vettük célba, a csodálatos kis Árpád-kori templomot szerettük volna megnézni. Sajnos zárva volt a kapu – legalábbis úgy tűnt – küldöttségünk pedig nem találta meg a kulcsot őrző nénit. Egy óra várakozás után befutott egy magyar turistabusz. Az idegenvezető hölgy is megerősítette, hogy már nyolcszor hívta a kulcsos hölgyet, sikertelenül. Mint kiderült, a néni temetésen volt. A másik kulcs a plébánián volt, de a pap is nyilván a temetésen vett részt, tehát nuku kulcs. Lassan visszaszállingóztak a turisták a buszba. Ekkor megjelent egy néni és se szó, se beszéd lenyomta a kilincset és lám, az ajtó kitárult. Ugyanis a kerítésen lévő kapu ajtaját nem zárják, a templomkertben lévő temető látogatója volt a néni. Utánamentünk. A turistabusz utasait ezáltal akaratlanul, de rendesen megtréfáltuk, mert ők is azonnal leszálltak és betódultak a templomkertbe. Mikor megtudták, hogy csak részleges a siker, a templomajtó továbbra is zárva maradt, az idegenvezető hölgy kezdte magát kellemetlenül érezni, tartva a turisták haragjától. Sűrű elnézéskérések közepette terelte vissza az embereket a buszba. Mi még vagy egy félórát kitartottunk, felmentünk a harangtoronyba. Egyesek harangoztak is, nehogy már szolid csendben várakozzunk. Reméltük, hogy nem a kulcsos hölgynek harangoztak a temetésen. Nemsokára jött több autó is, turistákkal. Hiába győzködtük őket, hogy nincs kulcs, ők csak osztották az észt, hogy bizony majd utánajárnak a kulcs lelőhelyének. Mi pedig az autós portyázás első napját befejezettnek nyilvánítottuk és visszaindultunk Sepsiszentgyörgyre.

A tápanyagdús vacsora után sétálni mentünk a parkba. Itt többször is találkoztunk két 15 év körüli leányzóval, akik, mint kiderült a nyomunkba szegődtek. Találgattuk, vajon melyik fess legény nyerte el a szimpátiájukat. Olyan bőséges volt a vacsora, hogy sem az agyunk, sem lenti véredényeink nem szenvedtek vérbőségben, minden erőforrásunk az emésztést segítette. Majd egy órát kellett sétálnunk, hogy leapadjon a telítettség és le tudjunk küldeni egy korsóval a Csíki sörözőben.

Kedden szintén autós túra következett, idegenvezetéssel. Első úticélunk Prázsmár volt, az erődtemplom. Itt várt ránk Attila, vezetőnk, aki a szomszédos Négyfaluból jött el hozzánk.

Remek látványosság az erődtemplom, mely kelta kereszt alaprajzú. Nevének megfelelően várfal veszi körül a templomot. Katolikus templomnak szentelték fel. 1544-ben a reformáció eredményeként Brassó város vezetősége és a környék falvai áttértek az evangélikus felekezethez, mint kiderült, nem teljesen önkéntes alapon. Ugyanis nem részesülhetett a vár és a város védelmében az, aki katolikus maradt, sőt, kiközösítésre került, nem folytathatott kereskedelmi tevékenységet sem.

Szászföldön a templomok erődítményként is szolgáltak. Vész esetén a lakosság a falakon belülre menekült. Kis szobák szolgáltak lakhelyül a prázsmári erődtemplomban, ki-ki tehetőssége szerint. Az ideiglenes lakhelyen való tartózkodás időtartama két nap és két év közt terjedt, a vészterhes időkben. A templom nevezetességei a szárnyas oltár és az orgona. Falait fehérre meszelték, a freskókat eltüntetve. Sok szőnyeget láttunk a templomban, ezek a temetési szertartásra készült szőnyegek voltak, melyeket a tehetős családok a templomnak adományoztak.

Következő állomásuk Szinaja volt, elhagyva Erdélyt, Szászföldet belekóstoltunk a regátba, célpontunk a Peles kastély volt. Fantasztikus szépségű út vitt oda, sajnáltuk, hogy nem motorral utaztunk. Kaptunk egy kis ismertetést, hogy a franciák és az európai hatalmasságok miképp gründoltak össze egy királyt a románoknak. Természetesen román személy nem találtatott alkalmasnak, ezért a német Hohenzoller családból lízingeltek uralkodót. Ő a saját pénzén építtette a kastélyt, a család mérhetetlen gazdagsága eredményeként az épület minden porcikája pompás, mesteri famunka borít mindent. A berendezés is fényűző. Márvány, drága tükrök, gazdag fegyvergyűjtemény. Ceaucescu szerető gondoskodását úgy élte túl a kastély, hogy azt kamuzták neki, hogy a faburkolatot életveszélyes gombabetegség támadta meg, ezért a Kárpátok Géniusza nem költözhetett be. A szomszédos Pelisor kastély meglátogatását kihagytuk, elég volt a román királyokból.

Brassó volt a következő úticélunk. Leparkoltunk, majd megnéztük a Fekete templomot. Szintén katolikus templomnak épült és evangélikussá lett a pazar templom. Egy tornya van, tehát nem székesegyház, így viszont Európa egyik legnagyobb temploma lett. A Fekete templom a városban tomboló tűzvész miatt feketévé vált falairól kapta a nevét, bár azóta már megtisztították. A négy evangélista szobrát meghagyták feketének, hogy emlékeztessenek a tűzvészre. Freskó nem maradt meg e templomban sem, kivétel a Hunyadiak által adományozott Szűz Mária festményt, amit ugyan lefüggönyözve tartottak, de megmaradhatott, a Hunyadi család iránti tisztelet jeleként. A templomban a céhek padsorai aprólékos munkáról tanúskodtak. Érdekes megoldásúak a padsorok támlái, azok helyzetét változtatni lehet, két irányba nézve is le lehet ülni, attól függően, honnan beszélt a prédikátor. Német nyelven tartják az istentiszteleteket.

A város nevezetessége a Zsinór utca. 1 méternél alig szélesebb sikátorról van szó, a tűzoltó szerkocsik közlekedése céljából építették. Érdekesség, hogy az utcanévtáblákon kis piktogram mutatja az utca nevét, például egy szarvas fej utal a Szarvas utcára.

A város mellett található a Cenk-hegy. Libegő visz fel a tetejére. A hegyen igen gusztustalan, hatalmas román nyelvű Brassó felirat hajaz a hollywoodi nagyzási hóbortra. Nem kapaszkodtunk fel a hegyre, a városban sétáltunk tovább.

A magyar Pilvax étteremben kávét és sütit vételeztünk. Szösszenet, vendég leül, pincér jön.

– Two cofee please (két kávét kérek) – szólal meg rutinosan a magyar vendég (nem én), aki nem kapcsol a Pilvax nevet látva.

– Espresso, cappucino? – így a pincér.

– Szerintem magyarul próbáld – mondom.

– Tessék parancsolni – szól a pincér.

– Tényleg könnyebb!

 

 

A Fehér toronyhoz is felmásztunk. Zárva volt a feljáró, ezért nem élvezhettük magasabbról a panorámát. Elköszöntünk Attilától, akinek az emlékezetében „csülkös csapat” néven maradtunk meg.

Este ismét a Big Mama felé indultunk, amikor ismét megjelent a két ifjú leányzó! Sőt, nemcsak megjelentek, de követtek is bennünket. Hiába, bevonultunk Sepsiszentgyörgy látványosságai közé. Vacsora közben a fiúk többször is kimentek cigizni, hogy ellenőrizzék, várnak-e még ránk, de a kíváncsi amazonok úgy látszik, megunták a várakozást és távoztak.

Szerdán motorozhattunk végre! A Békás-szoros felé vettük az irányt. Csíkszereda után megálltunk Madéfalván, a Siculicidium emlékműnél. Ez a madéfalvi veszedelemként is ismert vérengzésre emlékezik, amikor a kötelező sorozás miatti tiltakozásra összegyűlt székelyeket lemészárolta a császári katonaság. Akik túlélték, „elcsángáltak” Székelyföldről.

Gyergyószentmiklóson áthajtottunk, szerpentinezés után megálltunk a Pongrác-tetőn, mézvásárlás következett.

Majd jött az élménymotorozás a Békás-szorosban. Ki mennyit kívánt belőle. A Gyilkos-tónál támasztottuk le a vasakat. Rövid pihenő után Gyergyószentmiklóson tankoltunk, majd visszagurultunk a szálláshelyünkre.

Technikai est következett, ezúttal Cucu hátsó fékén kellett fékfolyadékot cserélni. Ismét egy „szerelők gyöngye” szervizelte a motort, amit a csapatnak kellett kijavítania. A gyanúsan barna folyadékot Balu mester csapolta le, majd szívószálból és zsugorcsőből készített csővel légtelenítette a rendszert. Lacek szállította a friss fékfolyadékot.

Csütörtökön ismét technikai foglalkozással indult a délelőtt. Túlhúztam a szívatót, a dús keverék miatt négyszer is indítóztam, míg végül az akkum lemerült. Bikakábel volt a technikai csomagomban, Shadow ülés le, Duster motortér kinyit, csatlakozás, majd sima indítás következett.

Barcarozsnyóra cirkáltunk. A vár Szászföld és a románok lakta vidék határán áll, megnéztük. Traktor húzta kisvonattal kapaszkodtunk fel a hegyre. Eléggé lelakott állapotban van a vár, ráférne egy felújítás. A vár közelében található Közép-Európa legnagyobb dinoszaurusz parkja. Mi kihagytuk. Továbbindultunk.

A következő cél Törcsvár volt. A kastélyt nem mindegyikünk tekintette meg, páran sokallottuk a negyven lejes beugrót, inkább kint várakoztunk.

Este Lacekékhoz voltunk hivatalosak, vendégségbe. Kati vitt és hozott bennünket. A ház udvarán elfogyasztottunk fejenként pár kiló húst, néhány deka salátát és jó sok sört. Balu kínosan ügyelt rá, nehogy egy fényképre kerüljön a zöldségekkel. A szomszéd teheneire lecsapó légyáradat felettünk repült el és tett is egy kis kitérőt. Így többen a csapatból nekiálltak legyet fogni és idomítani, leitatni, vagy egyszerűen kitépni a lábait. A kissé kapatos szomszéd magánszáma is szórakozásunkat szolgálta. Kellemes beszélgetéssel telt az este. Megtudhattuk, Rozika micsoda cserfes kislány volt és miket rosszalkodott, természetesen gyermekkorában. Például unatkozó tinilányként a tízemeletes házban összecserélték a lábtörlőket, hadd bogozzák ki a szálakat a lakók.

Pénteken Nyergestető felé indultunk. Először Tusnádfürdőn álltunk meg egy kávéra. A várost „12 hónapos” üdülőhelynek hirdetik. A borvízforrásokat nem látogattuk meg, tartva a vizek emésztésre gyakorolt „jótékony” hatásától. A Csukás-tavon lévő stéget lebontották, így nem ott vételeztünk frissítőt, de ettől függetlenül jól esett a kávé.

Nyergestetőt Csíkkozmás érintésével értük el. Az emlékmű az 1849 augusztusában ott lezajlott csata elesett hőseinek állít emléket. A hágón betörő császári és cári túlerővel szemben kétszáz székely állta a sarat, míg végül csellel körbevették őket és sokan ott haltak meg a nyeregben. Kányádi Sándor csodálatos verse, Nyergestető címmel is a hősökre emlékezik, amit felolvastam. Az emlékművel átellenben kopjafák állnak, melyeket szintén a hősök emlékére állítottak. Hiányoltam a székely hősök neveit. Viszont a kopjafa-állítók nevei nem hiányoztak, furcsa, végül is kinek a neveit nem lenne szabad elfelednünk? Fejet hajtottunk mi is a hősök emléke előtt. Nemzetiszínű szalagot kötöttünk az emlékműre, a klub nevében.

Visszamotoroztunk a szállásra. A délutáni program a Csíki Sör Manufaktúra meglátogatása volt. Egy busz vitt bennünket, mert a világért sem akartuk kihagyni a korlátlan sörfogyasztást. A tűző napon a csapat puhábbik fele az árnyékban keresett menedéket, de a kemény legények nem távolodtak el két méternél nagyobb távolságra a sörcsaptól, melyből szűretlen Csíkit vételezhettünk. Megtekintettük a sör gyártási technológiáját, megtudhattuk milyen alapanyagokból, milyen módszerrel készülnek a Csíki sörök. Maradék lejeink jó részét az ajándékboltban költöttük el. Cipóban sült csülök szerepelt a menüben, a sör mellett. Csülök és sör. Mindennapi betevőnk. A visszaút ismét lendületes buszozással telt. A szék, amin ültem, kitört az egyik kanyarban. A busz recsegett-ropogott, de szerencsésen visszaértünk Sepsiszentgyörgyre. Este Ádám barátunk látogatott meg bennünket.

Szombat, hazaút. Egy remek hét emlékeivel gazdagodva, jó pár kalória vételezése után pattantunk nyeregbe, hogy letudjuk a hazautat. Balesetmentesen teljesítettük a távot, technikai problémánk sem volt. Facsádon egy tahó román beszólt a benzinkúton, de a sajátjai hurrogták le, hogy ne legyen már bunkó. Sőt, az egyik román tankoló névjegyet is adott Laceknek, hogy keressük bátran, ha egy jót akarunk endúrózni, a szállást ingyen adja nekünk.

Makón levált a csapatról Vmotoros Feri és Cucu, majd Kecskemétnél Balu. Remek túra volt. Köszi a jó társaságot.

Hozzászólás: “Erdély-Szászföld 2018 július 8-14.

  1. Ezt szépen megfogalmaztad Tomi !! Jó volt olvasni. Köszönöm

Hozzászólás lehetősége lezárva.