Ercsi után és Erdély előtt egy-egy héttel várt ránk a Balu-túra, ami egy sarokpontja az éves programtervünknek. A BAH-csomópontnál volt az előtalálkozónk, ott gyülekezett Pipás, Lacek, Zoli, Kelta, Manó, majd csatlakoztunk mi is. Autópályás cirkálás volt az útiterv, a cél pedig Balatonföldvár. Érdig minden rendben zajlott, ott azonban egy figyelmetlen autós sávváltás közben egyik társunkra ráhúzott. Szerencsére esés, vagy személyi sérülés nem történt, a motor kormánya lezúzta az autó tükrét. A kis ijedtség után folytathattuk az utat.
Balatonföldváron várt ránk a csapat másik fele, Balu és Rodox, valamint meglepetésként családunk és motoros csapatunk jóbarátja, fogadott lyányom, Fanni, kislányával Villőkével. A kislány már nagyon várta a találkozást a motorosokkal, viszont elég ijedt volt a tényleges jelenlétünk megtapasztalásakor. Hiába no, nem vagyunk fehér paripán érkező hercegek.
A Balu rezidencián Szilvike és Bálint várt ránk, kávé és bodzaszörp, ipari mennyiségben, amire igencsak szükségünk is volt.
A frissítés után Mesztegnyő felé indultunk. Jó hangulatban gurultunk, a kisvasút állomáson támasztottunk le. Ott egy gyors táskából szervirozott ebéd után vonatra szálltunk.
Balu meg is jegyezte Szilvikének:
– Csepel motor van a mozdonyban.
– Honnan tudod? – kérdezte Szilvike
– Hallom. – felelte Balu.
Tényleg, aki már egyszer is hallotta a jellegzetes kattogó hangot, ezer közül is felismeri a derék Csepel-Diesel hangját, volt részünk benne bőven a Honvédségnél.
Nagyon szép erdei tájon vitt minket a kisvasút. Erők, rétek, tavak, békalencsés tópart, mohás fatörzsek, szép volt. Megálltunk egy madárles mellett, ott megfigyelhettük a tó élővilágát, flóráját és faunáját.
A vasutazás után visszagurultunk Földvár felé, másik útvonalon. Megálltunk egy remek retro fagyizóban egy frissülésre, majd a rezidencia volt a végállomás.
A séf felszította a sütéshez a tüzet, rákerült a tárcsára a flekken, a szalonna, a sistergő finomságok beindították a fantáziánkat és a gyomornedveket. A lényeg, hogy elkezdtük a partit. Elfogyasztottunk néhány pálinkát, mindig volt, akinek az egészségére koccinthattunk. Ínycsiklandozó fitnessz-saláták kerültek az asztalra. Legalábbis feltételezem, hogy van olyan ember, akinek az ínye megcsiklandozódik zöldségek asztalra kerülésekor, mondjuk szűkebb berkeinkben nagyobb tétel pálinka után sem érzünk így. Előkerült a finomra érlelt tofu is. Ja, nem. Fokozódott az étvágy, amit csillapítottunk is az asztalra kerülő sültekkel, kellemes beszélgetéssel telt az este. A nap vége felé Baluval és Keltával hazakísértük Fannit, pár sarokkal odébb van a családi nyaralójuk. Ott nagy örömömre jót beszélgettünk a család rég nem látott tagjaival. Kissé aggódtam, amikor távozáskor Balu más irányba indult, mint ahonnan érkeztünk, de végül is bíztunk a helyi erő szakértelmében. Mint kiderült, a rendszeres könyvtárlátogató útvonala is arrafelé vezetett és számtalan alkalommal sikeresen hazatalált. Hazaértünk és folytattuk a szalontársalgást.
Szilvike ügyesen elszállásolt mindenkit. Másnap reggel gondolkodni kezdtünk, vajon miért lettek egyesek oly bágyadtak. Aztán megtaláltuk a választ: a Balu-féle vendéglátás az oka mindennek. A pálinkát ugyanis darabra számoltuk, a poharak viszont kiderült, hogy korántsem féldecisek voltak, inkább közelített űrtartalmuk a deci felé. Bőséges reggelit fogyaszthattunk, majd a nagy adag kávé után hazaindult a társaság. Köszönjük a vendéglátást és a jó társaságot.