Élménybeszámoló

Shadowners V2-es nap – 2018 V.5.

Közzétéve:

A Wilker-nél gyülekeztek a csapatok, klubunkat Pipás és jómagam képviseltük. Az eligazítás után kisorsolták a csapatokat, akik a nap folyamán együtt motoroztak. Megkaptuk a feladatokat, ami ránk várt és kellett némi fejtörés és internetes keresés, hogy az úticélt beazonosítsuk.

Először egy falmászó klubba vitt az itiner, ahol a feladat jó erőnlétet és ügyességet igényelt, fel kellett mászni, vagy öt métert. Védőöltözet és biztosítókötél is járt a mutatványhoz.

Ezután Visegrád felé indultunk. A nagy forgalom a Szentendrei úton némileg visszafogta a lendületet, aztán a hegyek közti motorozás oldotta a feszültséget. A visegrádi királyi palotában fejtörő következett, majd íjászat.

Sződ volt a következő cél, Esztergomon áthajtottunk a Felvidékre és az ismert, klassz úton, Letkésen át, a Duna északi partján motoroztunk, Sződig. Itt terepmotorozás következett, minden motor endúró jeligére. A természet lágy ölén egy 8-kerekű ATV-vel kellett időre, hiba nélkül teljesíteni az akadálypályát. Majd airsoft-os célbalövészettel lehetett gyűjteni a csapat számára a pontokat.

Göd volt a végállomás, egy Duna melletti szállodában következett az utolsó próbatétel, sörösrekeszekből torony építése, itt is biztosítókötéllel.

A nap záróakkordja a közös estebéd volt, majd az eredményhirdetés.

Köszönjük a meghívást a Shadowners-nek, jól éreztük magunkat.

Fotók és videók: i t t