II. Honda Shadow, VT, VTX Márkatalálkozó, Ercsi – 2014 június 21.

Az ercsi Mozaik TV riportja:

Pesty Laci újságíró barátunk cikke a márkatalálkozóról, ami a Wild magazinban is megjelenik:

Az alapításának 5. évfordulóját ünneplő Honda Shadow Owners Club idei márkatalálkozójára június 21-én került sor, Ercsiben, a festői Duna parti kikötő területén. A szervezők kemény magja, Farkas Tamás prezi vezetésével persze már előző nap délután a helyszínen volt, hogy pontosan átbeszéljék a másnapi teendőket. A csapat mindenre kiterjedő megbeszélést tartott, nem szeretnek ugyanis semmit a véletlenre bízni. Ennek köszönhetően másnap, szombaton minden gördülékenyen zajlott. Volt motorhang-, és motor szépségverseny, sőt Honda-történelem ismereti totó is. Tíz óra után már szép számmal gyülekeztek a bikerek, főleg Honda Shadow chopperek és cruiserek, de bőven jöttek el más márkák képviselői is, akiket a hondások ugyan olyan barátságosan fogadtak, mint márkatársaikat.

Klubunk alapításának 5. évfordulóját is megünnepeltük a Honda chopper és cruiser motorkerékpárok hazai seregszemléjén, a II. Honda Shadow, VT, VTX Márkatalálkozón. A közel 100 motor és 150 vendég fémjelezte találkozón színvonalas szakmai programokat, motor- és motorhang-szépségversenyt, ügyességi versenyt tartottunk. Egy közel száz kilométeres gurulással tettük fel a koronát a délutánra. Este pedig egy könnyed klubest következett.A műsort Tomi prezi mellett Rodox és Sabre vezette. A Honda chopper- és cruiser történelem meghatározó darabjait a rendezők egy külön sorba állították. A találkozó egyik csúcspontja mindenképp az volt, amikor Sabre a külön kiállított tucatnyi Honda előtt egyenként végigvéve a vasakat részletes bemutatót tartott, melyben hihetetlen lexikális tudásról tanúságot téve, egyenként mutatta be a Honda Shadow, VT, VTX történelem egyes darabjait. Valódi időutazásban volt részünk.

A versenyeket és a bemutatót közös vonulás követte, úgy 50-60 vas jött össze a kb. 100 km-es túrára. Azt kell mondjam, voltam már elég sok motoros találkozón, de ez a tali mindenképp kilógott a szokványos összejövetelek közül. Itt most nem volt leszbi show, és vizespóló verseny, voltak viszont színvonalas szakmai beszélgetések és az egészet áthatotta a Honda chopperek és cruiserek iránti feltétlen szeretet. Ezek a srácok, és csajok, tényleg rajonganak a Honda vasakért.

Tomival, a prezivel délután ültünk le beszélgetni. Elmondta, hogy a Honda Márkaklubok Szövetsége 5 éve alakult. A Szövetségben 6 márkaklub képviselteti magát. Tomiék a Shadow, VT, VTX tulajdonosokat tömörítik. De tőlük függetlenül, még külön tagjai a szövetségnek Varaderó-, az Africa Twin-, a Gold Wing-, a Hornet- és CBF tulajdonosok clubjai. A 6 club szövetségére nem csak a magyar márkaképviselet figyelt fel, hanem maguk a japánok is. Így a gyár és a clubok között állandó az együttműködés. Természetesen a szövetségi tagságnak szigorú kritériumai vannak, melyeket be kell tartani. Minden tagklub saját tagfelvételi rendszerrel rendelkezik, melynek fontos része, hogy teljes jogú klubtag csak az adott típus tulajdonosa lehet. A Honda erkölcsileg, és anyagilag is támogatja a szövetséget, cserébe a clubok hitelesen képviselik és promotálják a „Honda életérzést”.

A délutáni vonulás alkalmával a konvoj megállt Etyeken egy rövid pihenőre, itt megkoszorúzták a kommunista diktatúra által 1953-ban elhurcolt etyeki polgárok emlékművét. Majd nemzetiszín szalagot kötöttek az onnan pár méterre lévő Trianon emlékhely egyik oszlopára. Ezzel kapcsolatban Tomi a következőket mondta :”MI nem politizálunk. De egyik tagunk 19 hozzátartozójának neve szerepel az emlékművön, neki 19 rokonát hurcolták el bírósági ítélet nélkül. Egy emberi gesztus volt, hogy ott megálltunk. Természetesnek éreztük azt is, hogy aki akar, magánemberként szalagot kössön a Trianon-emlékhelyre.”

Tomi azt is elmesélte, hogy már 3-szor voltak Erdélyben, és a Délvidéken is. És idén nyugatra veszik az irányt, az Őrvidékre mennek. Úgy érzik, ilyenkor haza érkeznek. Nekem különösen kedves emlék volt ez a találkozó, és az is, hogy Yamaha DragStaros létemre befogadtak a fiúk. Bár, hozzátették, azért remélik, hogy egyszer majd veszek egy motort is.