Élménybeszámoló

VVV egynapos túránk – 2018 június 16.

Közzétéve:

Kellemes motoros idővel köszöntött ránk a VVV túra napja. A gödöllői Shell kút mellett gyülekeztünk. Jelen volt Attila, Pipás, Máté, Bazsi és jómagam. Itt rögtön megejtettük az idei nagyrendezvényünk megbeszélésének első felvonását.

Ezután észak felé indultunk. Szadánál letértünk a főútról és rövid terepmotorozás után már a Margita hegyről gyönyörködtünk Veresegyház és környéke panorámájában. A Margitán található Trianon-emlékmű a 98 évvel ezelőtt történekről ad mementót, a gyászos diktátumra emlékeztet a kopjafa, Szent Koronánkkal és töviskoszorúval. Nem messze egy kedves kis kápolna található, Árpádházi Szent Margit emlékének szentelve, oda is elsétáltunk. Közfelkiáltással lemondtunk a strandolásról, nem volt igazán jó az idő arra, viszont a veresegyházi medvefarm remek célpontnak ígérkezett. Célba is vettük.

De előtte letámasztottunk a Grillkirálynál, ahol egy méretes csülök lett ötünk jó étvágyának tárgya. Mint a régi békeidőkben: nulla maradék. A húst felfalták a motorosok, a csontot pedig Pipás kutyája kapta meg, némi motoroztatás után.

A medvefarmon bőséges volt a mackó felhozatal, éhesek voltak még a derék szőrmebundás pajtások, illetve még nem teltek el a látogatók által bőséggel kínált mézzel. A farkasokat is megnéztük. Épp egy bemutatót tartottak a gondozóik. Megtudtuk, hogy a falkában az alfahím nem a legerősebb, hanem a legbölcsebb egyed lesz. Az alfa nőstény pedig a legerősebb amazon. Párzás idején az alfa nőstény megveri, stresszben tartja a falka többi nőstényét, lecsökkentve az ösztrogén szintjüket, szegény páráknak nem lesz kedve párzani. Így az alfa ölébe hullik minden dicsőség, ő választja ki, melyik hímmel párosodjon. A falka egy bonyolult, önszabályozó rendszerben él.

Megtudtuk azt is, miképp hátráljunk el a medvék elől, ha netán találkoznánk eggyel. Felesleges elfutni, fára mászni, rátámadni, vagy a szemébe nézni. Sőt. A legjobb, ha oldalazva, csendesen térünk ki a medve útjából.

A természettudományos továbbképzés után Veresegyház szerintem leghangulatosabb kávézójába tértünk be, a Fületlen Bögre kávézóba. Nevét Túrmezei Erzsébet hasonló című költeménye után kapta. A kávézó a Szentlélek templom egyik közösségi helységében található. Épp esküvőt tartottak a templomban. A menyasszonynak gáláns úriember módjára felajánlottunk egy motoros menyasszony-szöktetést, de ő nem élt a lehetőséggel.

Kávézás után felmentünk a Szentlélek templom tornyába, hogy onnan is körülnézhessünk.

Ezután Vácra gurultunk és a székesegyházba térünk be, hűsölni és megcsodálni a belsejét. Gurultunk egy rövidet a belvárosban, a Diadalív alatt és a Duna-parton.

Aztán rövidítettünk egyet az eredeti terven és Bazsiékhoz indultunk, Sződligetre. Sütemény, frissítő, babázás volt a program, Tituszka 4 hetesen hősiesen tűrte a szeretetünket.
Itt még egyszer átbeszéltük a következő heti márkatalálkozónk dolgait, majd egyénileg hazaindultunk.

Kellemes nap volt, Bazsiéknak köszönjük a vendéglátást.

Vélemény, hozzászólás?