Kattints a képekre a további fotókért
Lelkesedésünk legyőzte a hétfő reggeli pesti csúcsforgalom okozta rosszkedvet. A gyülekezőhelyre mindenki rendben megérkezett, a szokásos eligazítás után elindultunk Békéscsaba felé. Közben Lakiteleknél, első tervezett megállónknál már megérkezett a később csatlakozó csapat java. Csabán várt bennünket a maradék csapat, itt a cukrászda zárva volt ugyan, de a környékbeli hamburgeresnél mindenki elintézhette folyó ügyeit. Így hát teljes létszámmal vágtunk neki Erdély felé. Nyugodt örömmotorozással haladtunk, a heves oldalszél és a kamionok menetszele okozott némi kellemetlenséget. Kis késedelmet okozott, hogy kísérőautónkra a román úthasználati matricát beszerezzük, de ez is megtörtént.
Déva felé próbáltunk lendületesen motorozni, ebben a kellemetlen szál hátráltatott. Néha erős menetszél löketet kaptunk a szembejövő nagytestű teherautóktól. A hangulatot tovább fokozta a horizonton megjelenő sötét felhő. Igyekeztem húzni-halasztani a beöltözést, de eljött annak is az ideje, mintegy húsz kilométerre aznapi úticélunktól. Telefonon felhívtuk dévai szállásadónkat, aki megerősítette, bizony, esik. Így hát aznapi négyszáz kilométeres etapunk dunsztolással végződött. Annál jobban esett levenni. Gyorsan elfoglaltuk a már ismert szobákat, vacsora, esti beszélgetés után álomra hajtottuk a fejünket.
Másnap izgalommal készültünk a hegyvidéki kanyarvadászatra. Dévától Szászsebesig autópályán mentünk, hogy időt takarítsunk meg. Csordultig töltöttük a benzintartályokat és elindultunk a legendás 67C Transalpin úton. Először árnyas völgyekben haladtunk. Laza tempót diktáltam, hogy a vezetők is élvezhessék a meseszép tájat. Megálltunk egy víztározónál, pihenni, fényképezni, nassolni. A táj szépségén csak a sok eldobált szemét rontott, ami sajnos nem meglepő errefelé.
Továbbindultunk, az erdős vidéket lassan felváltotta a kopár hegyvidék. Következtek a várva-várt hegyi szerpentinek. Hej, de jó volt. Legalábbis a VT750 család vezetői nagyokat élvezkedtek, a testesebb kivitelű VTX-ek vezetőinek többet kellett gépészkedniük. A visszafordító kanyarok jól látszottak, nem akármilyen látványt nyújtott a hegyi szerpentin nyomvonala. Ott, mondhatni a semmi közepén található Ranca egy üdülőfalu. Nőnek ki a házak, panziók, szállodák a földből. A tereprendezés még nem tökéletes, többnyire kopár környezetben állnak az épületek. De azért látszik, ahol a tulajnak van pénze, mert akad saját-, a hegyekre-völgyekre néző teniszpályával rendelkező panzió is. Télen sípályák működnek itt, ottjártunkkor nem volt túl sok szállóvendég, csak a magunkfajta motorosok szerpentineztek fel s alá.
Balu videója:
Nem maradt el a technikai nap, Rodox VTX-ének felforrt a hátsó fékrendszerben a fékfolyadék. Ugyanis a szerelő elfelejtette lecserélni, így a higroszkopikus tulajdonságú fékfolyadékban megkötött víz az intenzív hegyi fékhasználattól felforrt, ami hatástalanná tette a féket. Csapatmunkával megoldottuk a problémát, egy rohamcsapat lemotorozott egész a hegy lábáig, szerpentinezés a köbön, beszerezte az új fékfolyadékot, majd a végrehajtó brigád (élén Baluval) elvégezte a csere-műveletet. Ezen felül Cili eldőlt motorja indexbúrájának erősragasztó segítségével történő újjáépítésé volt a technikai nap tárgya, amit egy másik, szintén tehetséges akciócsapatunk (Lacek és Kelta) hajtott végre.
Kelta videója, indulás a szerpentinek lábához, fékfolyadékért:
A 67C után a 7A útra tértünk át, itt ismét hegyes, erdős területen motoroztunk. Gyönyörű volt itt is a látvány. A 7A után tankoltunk, majd ráfordultunk a rövidebb útra, hogy nyerjünk mintegy harmincöt kilométert. Rövidebbnek rövidebb volt ez az út, csak a Google térkép nem mutatta, hogy egyszercsak földútra vált az aszfaltcsík. Előrementem felderíteni, bizony, nem volt mese, terepmotorozásra nem megyünk tizennégy motorral, visszafordultunk. A főúton indultunk a szállás felé. A 73C út Árgyasudvarhelyig szép „csík” a térképen, a valóság azonban más. Két és fél óra alatt tudtuk le a nyolcvanöt kilométert, ami elég hosszú idő, pláne naplemente után. Az út mentén kóbor kutyák hada kujtorgott, megugattak minket. Egy bátor példány pedig addig ugrándozott a motorok körül, míg Jana motorja kiütötte. Valószínű a derék négylábú nyolc napon túli sérüléseket szenvedett, társunk a nagy rutinnak köszönhetően nem tette le a vasat a földre. Fáradtan szálltunk le a gépekről. A vacsora itt is bőséges és ízletes volt. Nem kellett senkit sem elringatni.
Másnap ismét hegyi szerpentinezés következett, egy gyors tankolás – és a mindig figyelmes Balu által a környék kutyafelhozatalának áttekintése – után. A jobb vesémmel sikeresen letörtem Balu tükrét, fájdalom nélkül. Hiába na, fontos a megfelelő védőfelszerelés.
Kelta videója, mielőtt nekiindultunk volna a Transfogarasnak:
A 7C út, a Transzfogaras. Pazar látnivalókkal. A 70-es években építették, addig nem volt közvetlen összeköttetés a hegy két oldala közt. Sok munkás veszett oda az építkezéskor. Rengeteg tonna beton kellett a műtárgyak kiépítéséhez. A Transzfogaras többünknek jobban tetszett, mint a Transalpin. Itt nem a kopár hegy, hanem gazdag erdők és növényzet ékesíti a tájat, patakokkal, vízesésekkel, pazar látvánnyal. Megálltunk egy vízerőmű duzzasztógátjánál, majd egy vízesésnél, fényképezni. Aztán erdei motorozás következett a völgyekben. Majd felkaptattunk a hegyre. Odafenn még hó is volt, Bazsi hógolyóval köszöntötte társait, a hegyi alagút előtt. Kalandos volt behajtani a verőfényből a sötétbe, pláne napszemüvegben. Amúgy is jó pár másodperc kellett a szemnek hozzászokni a sötéthez. A kis hegyi tó mellett megálltunk egy órácskára, majd leereszkedtünk a visszafordító kanyarokkal tarkított szerpentinen.
Balu videója:
Fogaras várához gurultunk. A sok-sok kanyar után – két napig tényleg nem láttunk egyenes útszakaszt – üdítően hatott a magyar területen, egyenes úton való haladás. Fogarason, a vár mellett megpihentünk, sétáltunk, majd tankolás után a Homoród mente felé vettük az irányt, Székelyudvarhely melletti Szejkefürdő volt a következő megálló. Székelyzsombor után nem sokkal kátyúk kerülgetése kötötte le a figyelmünket, két kilométeres szakasz volt, de többnek tűnt. Aztán egycsapásra jó utak következtek, amikor beléptünk Hargita megyébe. Gyönyörű vidéken keresztül cirkáltunk a Homoród mentén, ez már Székelyföld volt, szívünk csücske.
Szejkefürdőn megpihentünk, megnéztük a székelykapukat és a könyvárus portékájából vásároltunk, majd egy remek kávé után belekortyoltunk a gázolajszagú de sok nyavalyára gyógyírként ható helyi borvízbe. Aztán Szováta felé indultunk. Egyi kedvenc utam, Udvarhely, Farkaslaka, Korond, Parajd, Szováta. Igazi esti örömmotorozás volt. Begördültünk a Németh-kempingbe, minden igényt kielégítő lakókocsikban és mobilházakban szállásoltak el bennünket. Vacsora, csíki sör, szilvapálinka következett, majd fürdés a kemping saját úszómedencéjében.
Reggel esős idő fogadott bennünket, töröltük a délelőtti programot. Rövid várakozás után beöltöztünk esőruhába, aztán útnak indultunk Torockó felé. Marosvásárhelynél ránk szakadt az ég. Heves esőben volt részünk, amint Balu videója is mutatja:
Átküzdöttük magunkat a városon, aztán csendesedett az időjárás, jó ötven kilométer után megálltunk, levettük a vízhatlan ruházatot. Útnak indultunk, hogy pár kilométer után az út mentén újra beöltözzünk esőruhába. Erdélyben igen változékony az időjárás, tíz perc alatt elénk került egy jókora esőfelhő, aminek korábban nyoma sem volt. Országúton haladtunk Aranyosgyéresig, ahol rövid autópályázás következett. Itt egy magyar rendszámú furgon okozott némi dühöt, bevágott közénk, mi, elöl haladók nem láttunk tőle semmit a lehajtó utáni kereszteződésben. Balu jó helyzetfelismerő készségének köszönhetően „lezárt”, elengedtük a félnótás furgonost és ezzel megoldottuk a helyzetet.
Torockón támasztottuk le a vasakat, ahol három éjszakára foglaltunk szállást. Jól esett a vendégfogadó pálinka. Aztán a pazar lakoma, amit vacsorára tálaltak elénk.
Másnap Torockószentgyörgyig gurultunk, látogatást tettünk a helyi sajtgyár mintaboltjában. Itt a kóstolást újabb kóstolás követte, majd vásároltunk is, rendesen. A szálláson bepakoltunk a hűtőszekrényekbe, majd Kolozsvár felé vettük az irányt.
A Házsongárdi temető mellett nem sikerült az egész csapatnak leparkolnia, az első másfél óránk a kincses városban azzal telt, hogy leparkoljunk. Majd kávéztunk egyet, s jött a hír: a rend szigorú őreinek nem tetszik, hogy ott parkolunk a Fő téren, el kell vinnünk a motorokat. Újabb egy óra parkolási gyakorlat következett a zsúfolt belvárosban. Eljött hozzánk Rácz Zoli, Shadow tulaj társunk, aki Kolozsváron dolgozik fél éve, jó volt újra találkozni. Rodox motoros barátai is velünk voltak, körbevezettek az óvárosban és a Fő téren.
Majd Kolozs falut vettük célba, ahol sós fürdő található. Hasonlóképp, mint a Holt Tengerben, itt is lebeg az ember teste, mindezt Erdélyben. Lelkesen vetettük magunkat a sós vízbe és jó hangulatban ejtőztünk. Megkoronázta napunkat a lebegő fürdőzés. Utána vezetőink egész Tordáig kísértek bennünket, ahol elbúcsúztunk és húztunk egy kövéret Torockóig. A csapat pesszimista fele esőruhába bújt, az optimista fele pedig inkább magasabb sebességi fokozatba kapcsolt. Utóbbiaknak lett igaza, a sötét felhőket sikerült megelőzni. Az eső álló helyzetben érte vasainkat, minket pedig már nem hatott meg, a szobákban és az étteremben társasági élettel telt az este.
A következő nap szabad foglalkozás volt. Mi Rodoxékkal sétáltunk, a Székelykő lábáig. Megnéztük a háromszáz éves malmot, amely Torockó legjobb malma volt. Margit néni, a molnár özvegye vezetett körbe bennünket. A molnár halála óta nem őrölnek benne. De ettől függetlenül működőképes. Láttuk a mérőedényt is, amellyel a molnár jussát mérték ki a lisztből. Nemrég cserélték le a fogaskereket, nemsokára felújítják a tengelyt is. A néni fia készítette a ház és a malomkerék újkori vasalatait, köztük egy új kapuét is. A kígyós kilincs torockói jellegzetesség, egy olyan díszíti a kaput is. A malomban torockói festett bútorokkal berendezett szoba is van. Jellegzetes bútordarab a „kontyos” szék. Ha a konty kifelé áll, akkor jóban van az asszony és az ember a házban. Ha egymással szemben, befelé áll, az a harag jele. A sarokban lévő tékában az alsó polcon volt a pálinka helye, mellyel jó szívvel kínálják a vendéget. A felső polcon pedig a Biblia. A bútorokat Margit néni menye festi, „szemből”, vagyis fejből rajzolja a mintákat. Elsétáltunk a Double Rise fesztivál helyszínére – Torockón kétszer kel fel a nap, erre utal a fesztivál neve. A monstre buli nyomai még mindig látszottak, ráfért a falura egy nagytakarítás.
Egy csapat felhágott a Székelykőre. Míg egy másik alakulat motorozott egyet, Tordára és környékére.
Kis műszaki problémával tarkított gurulás a Tordai hasadéktól 🙂
Kellemesen telt az utolsó este is. Mint ahogy az egész túra.
A hazaút nem telt el eseménytelenül. Folytatódott a technikai nap, egy motorról letört az index- és lámpatartó, anyagfáradás – hiába, a nem gyári kiegészítőkkel több a baj. Aztán az M3-ason egyik társunk motorját oldalról meglökte egy autó, hál’ Istennek nem történt esés, csak a kuplungkar tört le. Trélert kellett hívni. Szerencsére személyi sérülés nem történt. A vétkes autós teli gatyával szállt ki járművéből, elismerte hibáját. Keltával és Judittal megvártuk, míg a sérült motor és gazdája révbe ér. Így egy kicsit hosszabbra nyúlt a zárónap a tervezettnél, élményekkel gazdagodva dokkoltunk be otthon.
Kiváló túra volt, köszönjük a szakerőnek a szolgálatot és Laceknek a szervezést.