Tűzzel-vassal Fesztivál, Székesfehérvár + Szakmai nap, Balu rezidencia, Balatonföldvár – 2016 június 25-26.

Kánikulát jósoltak és be is jött. Kora reggel találkoztunk, majd útnak indult a csapat – Attila, Toró Attila, Viktor, Fülöp Zoliék, Manó és én, Judit nejem és Marci kocsival – Székesfehérvár felé. Ott vártak ránk Ákosék és Balu. Ádám pedig Érden várt türelmesen…egy darabig…majd egyénileg érkezett Fehérvárra.

Elgurultunk a fesztiválhelyszínre, letámasztottunk. Lakótelep közé ékelődve található a fehérvári skanzen. Egykor szerbek laktak itt, erre utal a Rác utca elnevezés is. A hatvanas évekig lakott volt az utca. Egy szép ortodox templom áll a skanzen közepén. Itt rendezik a késes és fegyverkovács szakma mesterei a hagyományos seregszemléjüket.

Legeltettük a szemünket. Befutott Ádám is. Viktor vásárolt egy szép, míves fejesgörbe bicskát, megfelelő szakmai felügyeletünk mellett. Marci fiam zsebébe is jutott egy vásárfia, egy kisbicska. Magamnak nem választottam ezúttal semmit. Kellemesen telt a tűző napon a délelőtt és a kora délután. Megnéztük a templomot és sok mindent megtudtunk a szerb nemzetiség szokásairól. Egy idő után árnyékba húzódva vártuk Janáékat és Lacekékat. Balu elfogyasztott pár ezer kalóriát eközben.

Vittem egy kört a motoromon Jánost, aki kovács, régi vágya teljesült be, hogy chopper-re ülhetett.

Balatonföldvár felé vettük az irányt, Enyignél repülőrajttal csatlakozott Rodox és Bogi. Miután letámasztottunk Baluéknál, gyorsan könnyítettünk a ruházaton és kellemes esti program vette kezdetét. Befutott Pipás és Rita is. Meglepetésemberként megjelent Kilroy.

Attila és Ákosék nem aludtak ott. Attila még indulás előtt megtréfálásban részesült…lásd a videót a részletekért 🙂

Vacsora után esti fürdést rendeztünk a Balatonban, kitört a vihar, így hamar befejeztük. Jó hajnali egyig beszélgettünk, néztük a meccset.

Másnap befutottak kis Pipásék. Aztán Marci fiamat elsősegélyben részesítették Siófokon, egy elesés miatt. Pipás motorján teleszkóp olajat cserélt Balu és szimmeringet is. Pipásék megjavították Jana indexkapcsolóját. Jana megtanult fékbetétet cserélni is, mindezt kétszer is megtette, mivel a kiszerelt betét még kibírja a szezont, visszakerült tehát a régi. Rodox első ködlámpáját is meggyógyították a hozzáértő kezek. Vagyis tartalmas volt a hévége szakmai nap része.

Kilroy folyamatosan magasan tartotta Szilvike vércukorszintjét. Az alsónadrágja varrásának bemutatása során kivillant a lompos, ami nem esett jól Szilvike érzékeny lelkének. A hűtőmágnesek módszeres fejtetőre állítása sem okozott felhőtlen örömöt a háziasszony számára. De a mi kis csínytevőnk már csak ilyen…legutóbb Balu sisakjába telepített egy fészket gazból és kavicsokból, tojás gyanánt, amiért cserébe szeméttel telt meg az oldaltáskája…

Egyénileg indultunk haza. Köszönet Baluéknak a szíves vendéglátásért.