Balu-túra, Ozorai várkastély és Balatonföldvár 2019 június 29-30.

Kellemes motorozós időben gyülekeztünk Budapesten, majd dél felé vettük az irányt. Az M7-esen kétszer találkoztunk dugóval, amit a szokásos módon, a kocsisorok közt való körültekintő elosonással abszolváltunk. Jó tempósat gurultunk. A megbeszélt időben várt ránk Balu, Balatonföldváron.

A Balu-rezidencián felfrissítettük magunkat, kávé, levendulaszörp, majd bodzaszörp fogyasztásával.

Ozora felé indultunk, rövid M7-es rávezetés után országúti cirkálás következett. Megálltunk Igaron, ahol nem akármilyen babgulyást kínáltak nekünk, egy családias, szép csárdában. Nagy adag mindössze 850 Ft-ért, gazdagon, bőséggel. Pedzegettük, hogy jó lenne két tállal befalni belőle, de tartottunk tőle, hogy a motoron való elszundítás nem igazán kívánatos, ezért inkább kihagytuk, helyet biztosítva ezzel a vacsorának. 11 km után értünk Ozorára. A várkastélyt Ozorai Pipó emelte, miután feleségül vette Borbálát, a helyi nemesi család sarját. A várat a török is ostromolta, majd több nemesi család birtokában is volt.

Nagyon szépen felújították. Tanulságos volt a tárlatvezetés, a hölgy rengeteg érdekes információval szolgált. A várat sokáig magtárként használták, majd a nyolcvanas években kezdték felújítani. A vártörténeti kiállítás bepillantást enged a középkor, majd az újkor nemesi világába. Felszentelt kápolna is található a kastélyban. Szállást is igénybe vehetnek a fáradt vándorok, amikoris igazi várúrnak érezhetik magukat. Ugyanis megkapják a vár kulcsait! A kiállítási termek kivételével bebarangolhatják a várat, üldögélhetnek a várudvaron, ki-be sétálhatnak a kapun, majd az éjszaka közeledtével megukra zárhatják a kaput és élvezhetik a romantikus környezetet.

Ozora után visszagurultunk Balatonföldvárra. Megnéztük a kis kápolna melletti keresztutat. Tavaly készült el, Zsolnay porcelánból készült domborművek muttják be Krisztus keresztútjának 14 stációját.

Majd csobbantunk egyet a Balatonban, aztán Balu felszolgálta a körömpörköltet. Elképesztően finom volt. Társaságunkat színesítette még Irsai Olivér barátunk, aztán Zöld Dió, sőt Sárga Barack is. Éjfélig elmélkedtünk a világ dolgairól, jelenről és jövőről.

Vasárnap reggel kiadós reggeli következett, majd ki-ki a saját tervei szerint hazaindult.

Köszönjük szépen Balunak és Szilvikének a szokásos szíves vendéglátást és színvonalas szervezést.