A Flórián téren gyülekeztünk. Pipás, Lacek, Kelta, Manó, Máté, Bazsi, Balu család és jómagam. Rövid kupaktanács után elindultunk a 10-es úton, Pilisszentiván felé.
Drapál János motorversenyző (1948-1985) emlékét őrzi az emlékkő, amit meglátogattunk. Mécsest gyújtottunk és koszorút helyeztünk el, fejet hajtva emléke előtt.
Ezután Tinnyénél útba ejtettük a kultikus Üvegtigris talponállót, ami bár zárva van, hálás fotótéma és amíg mi ott voltunk, több autónyi kiránduló is megfordult ott.
Aztán Biatorbágyot tűztük ki célul. Kellemes országúti motorozás után filmforgatások helyszínéhez értünk.
Nemrég vonultak el a filmesek, akik a Biatorbágy melletti dimbes-dombos területen építettek egy indiántábort. Épp jókor látogattunk oda, mert a következő héten már felpakolták a díszleteket. Érdekes látványt nyújtott a tábor díszlete. Teljesen berendezett sátrakat láthattunk, nyilvánvalóan ezekben forgattak. Ezek mellet álltak a lakósátor utánzatok, ezek kívülről teljesnek tűntek, de odabent nem volt semmi, legfeljebb egy-egy műanyagszék. Aztán a „falu” szélén álltak a kamu sátrak, ezeknek csak a bejárati oldala volt meg, úgy lőtték be őket, hogy a távolból imitálják a sátrat. A figyelmes szem rögtön kiszúrta, hogy nem valódi az indiánfalu, a sátrak szabvány deszkái, varrógép látta vásznai elűzték az illúziót, de mit is várhatunk egy díszlet falutól? Az ügyes operatőr és a filmes utómunkák viszont tökéletes illúzióvá konvertálják a rögvalóságot.
Volt az indiánfaluban kovácsműhely, főnöki trónszék, sámán „munkahely”, rengeteg kitömött állat, némelyik nyársra húzva, tűzhely felett.
Innen átsétáltunk a középkori város díszletéhez. A díszletépítő ácsok szakértelmét dícséri a díszlet. Felhágtunk az „erőd” kapuja feletti bástyára. Körbejártuk a „várost”, szemből valódi városnak mutatja magát, míg hátulról látszik, hogy díszlet.
Pipás egykor a Filmgyárban dolgozott, megosztott velünk pár sztorit a filmes hétköznapokról. A nagy amerikai filmgyártóknak is megéri nálunk forgatni, mert profi szolgáltatást nyújtanak a magyar szakemberek és rengeteget spórolhatnak a producerek a költségeken.
A motorokhoz visszasétáltunk, Szilvike rögtön szedett pár csokor sárga virágot. Aztán elmondtuk neki, hogy amit szedett az a szigorúan védett nádi pitymergőke nevű virág, aminek szálankénti eszmei értéke 75 ezer forint…ettől a hírtől kissé megijedt, de aztán felvilágosítottuk, hogy csak vicceltünk.
E kalandok után a Pipás rezidencia volt az úticél, Pátyon. Itt várt ránk a szülinapos Rita és a Kispipás házaspár. Zsíroskenyér parti következett, majd egy beszélgetős klubdélután. Remekül éreztük magunkat, köszönjük a vendéglátást!
