Pipás Tesó idén nem a rezidenciába invitálta a csapatot, hanem Somogyországba. S nem egynapos, hanem ottalvós túrára. Miután bejárattuk a reflexeinket a HKT-n, egy hosszabb gurulásra vittük paripáinkat.
A BAH-csomóponton gyülekeztünk. Az egyszerűség kedvéért autópályáztunk Dunaföldvárig, onnantól pedig országúti gurulás következett. Simontrnyán álltunk meg pihenni és felvenni Rodoxékat. Innen már 5 motorral mentünk, Pipás, Zoli, Lacekék, Rodoxék és jómagam.
Első programunk a Deseda tó megtekintése volt. Itt hajókáztunk egyet. Megtudtuk, hogy a tó a környék lakosságának kedvelt pihenőhelye. Lehetőség van horgászni, a kijelölt strandokon fürödni, sőt, tanulni is, mert a Fekete István Látogatóközpont részletesen bemutatja a tó és a környék élővilágát. Sőt, motorostalálkozókat is szoktak tartani, a helyszínt díjmentesen bocsátják rendelkezésre. Szállást nem tudnak adni, azt intézni kell.
Ezután begurultunk Kaposvárra, a sétálóutcán jártunk egyet, élveztük a napsütést és a hűsítő fagylaltot. Esküvői nagyüzem volt, két násznép váltotta egymást. Pipás rámosolygott egy szaladó kisgyerekre, aki ennek hatására kétségbeesetten kereste édesanyja oltalmazó ölelését. Majd bevásároltunk az esti sütögetéshez.
Gyönyörű a Zselici dombság, belekóstoltunk egy kicsit, a völgyekben motororza. A szálláshelyünk Gálosfán volt. Páloskert a Pálos rend tulajdonában volt, jelenleg egy alapítványé. Vendéglátóink, Laci és Teri gondozzák, művelik a földet, gonndoskodnak az állatokról. Barát fiuk is becsületesen kiveszi a részét a munkából, gyalogosan és traktorral is. Hamar tüzet raktunk és nyársra húztuk a szalonnát és egyebeket. Pipás Tesó többfajta zsírral szolgált, a klasszikus Pipás-napi menühöz, a zsíroskenyérhez. Besötétedett, a tűz barátságosan lobogott. Az esti harangszót a kutya vonyítása kísérte, ilyet sem hallottam már régen. Teri és Laci sokat meséltek magukról. Istenre hagyatkozva, saját maguk erejéből és támogatók jóvoltából tartják fenn Páloskertet, Pestről költöztek vidékre, gyökeres fordulatot vett az életük ezáltal. Sok a vendég, visszajárnak dolgozni hozzájuk gyerekek, itt tanulják a munkához való alázatot. Dolgos életet élnek, harmóniában a természettel és a Teremtővel.
A szállás pazar, minden komfort megvan benne, elhatároztuk, hogy visszatérünk. El tudnék képzelni egy ott eltöltött telet is, amikor körülölelik a havas dombok a vidéket, esténként a házban meleget sugárzó kandalló mellett üldögélve, a temérdek könyv között válogatva, internet-mentesen.
Kiválót aludtunk. Reggel befutott Balu. A bőséges reggeli után elköszöntünk vendéglátóinktól és Bőszénfára gurultunk.
Itt megnéztük a szarvasfarmot. A kaposvári egyetem intézménye a farm. Gímszarvasok és dámszarvasok élnek itt, no meg másfajta két- és négylábúak. A szarvasok rendkívül érdeklődőek, sőt, néha orcátlanul azok. Simogathattuk őket, ha nem voltak elégedttek a bánásmóddal, akkor nemes egyszerűséggel a lábunkhoz dörgölőzködtek. Kísértek bennünket séta közben, mint a kutyák. Fontos dologra hívták fel a figyelmünket ismét, ne nyúljunk hozzá az erdőben esetlegesen talált szarvas-, vagy őzgidákhoz.
A farmon sem maradt el a „gyermekrémítés”. Amikor a motoros különítményünk besétált a kasszához, két kisfiú rémülten bújt az apjához. Megnyugtattam őket, hogy már reggeliztünk. A jó fater is rátett egy lapáttal, tovább „nyugtatva” a gyerkőcöket, miszerint a motorosok általában kisgyereket esznek tojással. Aztán változott a helyzet. A farmon vezetőnk jelezte, hogy a kisgyerekeket érdemes felvenni, mert a derék szarvasok a kisgyereket legyőzhető riválisnak tekintik, kétlábra állnak és mellső lábaikkal ütögethetik a fejét. Ennek hallatára a nagydarab morc motorosok testőrré léptek elő, a szülők arra törekedtek, hogy mögöttünk haladjanak a kis családdal.
Ezután a Balu-rezidenciát céloztuk meg. Laza motorozást követően Szilvike és Bálint fogadott bennünket. Kávé, bodzaszörp, vendégszeretet, ezt kaptuk, mint már annyiszor, amikor Balatonföldváron jártunk, Baluéknál.
Haza az M7-esen mentünk. Kiváló túra volt. Köszönjük a szervezést.
You must be logged in to post a comment.