Megyeri hétvége – hó volt együtt lenni…

Még tavaly a szezonzáró vacsorán jött egy ötlet, hogy tavasszal, amikor már kicsit jobb az idő, menjünk el Megyerre, és tegyük rendbe Árpi emlékhelyét, amit minden bizonnyal már megviselt az idő.
Januárban -amikor elkezdtem tervezni a hétvégét- úgy látszott, hogy március első hétvégéjére már kellemes tavaszi időt, 14-15 fokot mondanak. Uccu neki, jelöljük is ki ezt a hétvégét.
Kiírásra került a program, lett szállásunk, kezdett kirajzolódni a program. Egy dolog azonban nem akart változni: a tél szorítása. Ahogy közeledtünk a március elejéhez, úgy vált egyre biztosabbá, hogy a fagyok nem múlnak, és bizony mindent hólepel fog borítani. És itt jelentkezett az igazi csapatszellem: ahelyett, hogy mindenki fanyalogva visszamondta volna a programot, úgy döntöttünk, hogy kihozzuk így is a legtöbbet a hétvégéből, és legalább együtt leszünk.
Szombaton egy remek ebéddel indítottunk a bándi Kakukk étteremben, és tartottunk egy rögtönzött taggyűlést is, mert volt megbeszélni való bőven! Miután elfogyasztottuk -az egyébként nem kevés- ebédet, és leöblítettük a kicsit elsózott pacalt, útra keltünk Sárvárra, hogy fáradt tagjainkat egy kicsit kiáztassuk a gyógyvízben. Balunak egyéb elfoglaltága volt, így tőle itt búcsút vettünk. Pedig ha tudta volna miről marad le… Cucu meglepett arccal fogadta a hírt, miszerint fürdőzni megyünk, mert fürdőruhát azt pont nem hoztak. Na de Cucut nem olyan fából faragták, hogy ilyen mellékes körülménytől megijedjen, huszáronsan megoldották a problémát egy új szett fürdőruhával. Ennyi.
Kipróbáltuk a kinti, benti medencéket, nagy nehezen még a csúszdákat is (amit persze olyan nehéz volt abbahagyni, mint elkezdeni), és miután úgy éreztük, hogy kimaxoltuk a Sárvár adta lehetőségeket utunkat a sümegi Krigler Panzió felé vettük.

Amikor a házigazda a kedves fogadtatás mellett egy-egy pohár jóféle pálinkával várt minket, tudtuk, hogy jó helyen vagyunk. A vacsora nagyon finom volt, házias ízek, és házi borok! Ugyanis Krigler Ferenc -akit Attila természetesen jól ismert- saját borait kínálta osztatlan sikerrrel. A panzió bája, a kivilágított vár látványa, és a kedves vendéglátás annyira megfogott minket, hogy elhatároztuk: ide visszajövünk még!

Másnap a reggeli után az első utunk Megyerre vezetett, ahol -ha már rendbe tenni nem is tudtuk az emlékhelyet, de legalább megnéztük, és egy főhajtással megemlékeztünk Árpiról. A régi Sörolimpiás időkből azért maradtak jó ismerettségek, így látva a fa körül álló látogatókat, barátunk egyből odajött hozzánk, és elmesélte, milyen is most az élet Megyeren. Nekünk eddig mindig a fesztivál hangulat, a nyári meleg, és sátrazás jutott Megyerből, de most hóval borítva, egy kopár téli hétvégén egy kicsit más arcát mutatta a még így is bájos falu.

Megyeren elbúcsúztunk Cucuéktól, és a várpalotai Trianon Múzeumot vettük célba. A múzeum -ami egykor a Zichy család kastélya volt- nem csak a bús történelem rideg valósága, hanem a téli idő miatt is nagyon hűvös volt, így csak vacogva gyorsan végignéztük a történelmünk eme szörnyű tragédiájáról összegyűjtött tömérdek anyagot.

Ide is vissza kell jönni majd akkor amikor kint már meleg lesz, és az ódon falak hidege jól fog esni. A tárlat anyaga nagyon részletes, így erre is több időt kell szánni, de megéri alaposan megnézni! Tominak rögtön ötletet is merített az egyik tematikus szoba anyagából: csináljunk Turul-túrát! Annyi turul emlékmű van az országban, hogy bőven ad alkalmat, hogy egy túrára felfűzve megnézzük egy részüket.

Újabb remek élményekkel gazdagodva tértünk haza, és már nagyon várjuk a jó időt, mert akárhogy is: a fagyoskodást nem a motorosoknak találták ki!

– Rodox –