Erdély – Torockó IV. TÚRA 2015 július 25-31.

Szombat reggel kidobott az ágy. Felmálháztam a kis vöröst és elindultam a találkozóhelyre, a Határ úthoz. Itt pedáns parkolásban találtam már jó féltucat motort. Kávé, tankolás, beszélgetés – vártuk az indulást, készültünk a ránk váró egy hét élményeire. Nem is akármilyen élményekben volt részünk.

Pestről indult a csapat nagy része: Ádám, Pipás, Geo, Póti Árpi és családja, Csaba Attila és Toró Attila, leányával, Lacek és Rozika, valamint jómagam. Lakitelki csatlakozást jelzett Rodox+Bogi és Balu, Judit nejem is ide tartott. Békéscsabán vár ránk Bazsi és Lidi, míg Gyulán, a határátkelőnél Vmotoros Feri.

Eligazítást tartottunk, majd útnak indultunk. Sima gurulással érkeztünk az első megállóhoz, Lakitelekre. Itt becsatlakoztak a többiek. Békéscsabáig a 44-esen élvezetes országúti cirkálás következett. A Mese cukrászdánál Bazsiék már fél kiló fagyinál tartottak. Hamar utolértük őket ebben, az elképesztő hőségben fogyott rendesen az üdítő is. Itt készítik a kuriózum birsalmatortát, ajánlom mindenkinek.

Felfrissülésünk a nagy hőségben tovább tartott, mint szokott, kora délutánra járt, amikor Gyula felé vettük az irányt. A belvárosban megtankoltuk, majd indultunk is tovább. Felszedtük Vmotoros Ferit, majd átzsilipeltünk a gúnyhatáron.

Egészen Aradig jó minőségű utakon hajthattunk, aztán ott jött némi útfeltúrás és hevenyészett körforgalom. A MOL kút is zsúfolt volt, majd jött egy nagyon fárasztó szakasz. Kamionok, előzés reménytelen. Majd hirtelen satufék, autó az árokban. Gyorsan döntöttem, kikerültük a rostokló kocsisort és szinte üres úton húztuk ezután a gázt, hogy haladjunk egy kicsit, ezen a veszélyes országúton. Nemsokára üres országút, rajta egy törött autó. Senki sehol. Biztos elaludt a sofőr. Ismerősünk mondta, hogy itt naponta több baleset is történik, beigazolódott a jövendölés aznap is. Jó egyórás menet után félreálltunk egy falatozónál, itt bevártuk az autókat – két kísérőautónk volt, Judit és gyerkőceim a Zafirával, a Póti család a Volvóval. Elfogyasztottunk pár üveg alkoholmentes sört, majd indultunk Déva felé.

Begördültünk Dévára, a vár látványa lenyűgöző. A városé korántsem. Megtankoltuk, majd a szállásra gurultunk. A panzió rendben volt, rövid akció után mindenkinek jutott ágy. Jöhetett a vacsora. Na, ez volt a nap negatív eseménye. Egy pizzériába mentünk. Semmilyen idegen nyelven nem beszélt a személyzet. Az étlapon a menü csakis románul. Még szerencse, hogy ott volt velünk Kriszti, Ádám keresztlánya, aki kijött elénk, ő segített a rendelésben, ami jó hosszú ideig tartott. Ezt még űberelte a kiszolgálás. De elhatároztuk, hogy semmi nem fogja elrontani a várva-várt túránkat.

Vasárnap reggel irány Vajdahunyad. Gyönyörű a vár, még így, kissé magára hagyott állapotában is. Kis fejlesztéssel csodát lehetne tenni vele. Hanem a környezete az kész katasztrófa. Szénosztályozó, betonrengeteg, ipari épületek. Méltatlan körülmények.

Megnéztük a várat. Az első érdekesség a kasszánál várt, mert fotójegyet kellett váltani. Ezzel nincs is semmi gond, de kiderült, hogy telefonnal ingyen lehet fényképezni. Na tessék, ezt magyarázza el valaki. Bejutottunk, végigjártuk a termeket. A románok természetesen saját felfogásban élik meg a történelmet, Hunyadi Jánosból így lesz Ion de Hunaedoara. Magyarul természetesen nincs kiírva semmi, viszont megfigyeltük, hogy a román és az angol szöveg sem egyezik, utóbbi azért néha említi, hogy Hunyadinak némi köze volt Magyarországhoz, míg a román szöveg nem. Megismerhettük a vár kútjának legendáját, láttuk a lovagtermet, bebolyongtuk a bástyákat, tornyokat, a várudvart.

A parkolóban Geo szólt, hogy leeresztett a hátsó abroncsa – kezdetét vette az idei 2. technikai napunk. Elgurultunk egy benzinkúthoz. Geo belefújt egy kis levegőt, de konstatáltuk, hogy bizony ereszt. Rövid tanácskozás után úgy döntöttünk, hogy leszereljük a kereket és keresünk egy nyitva tartó gumist. Jött a füles, pár kilométerre van egy nyitva lévő szerviz. Négyen kocsiba pattantunk, míg Geo jött a motorjával. A gumis közölte, hogy megnézi a gumit, de a kereket nekünk kell kiszerelni. Erre mondjuk számítottunk is. Arra nem, hogy ez micsoda türelemjáték lesz. Kaptunk kölcsön emelőt, sűrített levegős csavarkulcsot. Volt nálunk is szerszám, sőt, tartalék belső tömlő is. Kipufogó lelazítva, mindezt forró csövek mellett. Féknyereg leszerelve, félrehajtva, ABS jeladó útban, kerék nem jön le. Anyázás. Geo számára mindenféle jókívánság, mindez a legnagyobb barátság mellett. Aztán Balu és Bazsi valahogy csak leszedte a kereket. A gumis gyorsan leszerelte az abroncsokat. A külsőben jókora szöget talált. De a belső nem sérült meg! Vagyis csak cirógatta a szög és nem lyukasztotta ki. Biztos a szelepbe került valami piszok, az nem engedte rendesen zárni a szeleptűt. Kerék összeszerelés, majd fordított sorrendben, mint leszerelésekor, visszaszerelés a motorra. Ez sokkal nehezebb mutatvány volt, mint leszedni. De Balu, Bazsi és Lacek odatette magát és csak megoldották a problémát. Amíg távol voltunk, Ádám szórakoztatta a társaságot a büfében. Képek örökítik meg, milyen sikerrel.

Végre indultunk Nagyszeben irányába. Nemsokára jött a technikai nap alfejezete, leállt a Zafira motorja. De pár perc múlva újra indult, addig sikerült jól leizzadnom, nem a nap melegétől.

Jól esett az autópályán haladni. Nem tartott sokáig mindez, ismét jöttek az országúti kullogások. Előtte tankoltunk egyet. Technikai malőr ismét, megadta magát a navigációs cuccom töltője, de sebaj, készültem, térképről is vállaltam a további vezetést.

Rodox meg is jegyezte, most már csak egy jó kis elázás hiányozna. Rövidesen ez is megérkezett. A falvakban motorozva már jó ideje figyeltem az előttünk tornyosuló fekete felhőket. Nem akartak szétoszlani és egyértelműen látszott, hogy eső is hull belőlük. Így félreálltunk és beöltöztünk. A közeli mennydörgés és villámlás meggyőzte az esetlegesen kétkedőket is. Pár percig szaunáztunk az esőruhában, majd jött a hűvös szellő és az égi áldás. Szeretem az eső illatát és jól esett a hűs levegő. Visszafogott tempóval haladtunk. Nemsokára dugó alakult ki előttünk. A jól értesültek visszafordultak, egy autóból kiszóltak, hogy jó 3 km-es a sor. Na, megyünk előre. Egyesoszlopban elhaladtunk a sor mellett és rövidesen egy súlyos baleset helyszínén találtuk magunkat. Egy autós megpördült és ütközött egy busszal, majd a betonárokban kötött ki. A beton teljesen elpusztította a kocsi elejét és jobb oldalát. Állítólag négyből egy személy élte túl. Nem voltunk túl vidám hangulatban.

Jó két óra várakozás után, mire elvonultak a tűzoltók és a mentők, jöttek az úttisztítók és indulhattunk mi is tovább. Pár kilométer után megálltunk tankolni és bevárni a kísérőautókat.

Brassót megkerültük és nyugisabb körülmények között haladtunk Kézdivásárhely, majd Bálványosfürdő felé. Ránk esteledett és folyamatosan esett az eső. A Shadow világítása nem túl combos, így igazi kalandtúra volt az utazás. A többiek sem láttak túl sokat, ők az előttük haladók féklámpája alapján tájékozódhattak. A nagy túraplexit használók számára ismét bebizonyosodott, hogy használhatatlan a cucc, esőben, mert semmit sem lehet látni. Aki még nem cserélte le kis plexire, meg is érdemli, hogy szenvedjen.

Sötétben mentünk és mindezt tetézte a völgyre leszálló pára is. Szép látvány volt, de így, az adott körülmények közt mással voltam elfoglalva. Majd elfogyott a műút alattunk…de egyszer csak a semmiből ott termett előttünk úticélunk. Gyorsan letámasztottuk a vasakat és elfoglaltuk a szállást. Vacsora ilyen jól még nem esett, pár sör és pálika kíséretében.

Altatási szolgáltatást nem kértünk. Ébredni már nehezebb volt. De várt ránk a sok-sok csoda.

A Szent Anna tóhoz mentünk először. Pazar szerpentinezésben volt részünk, folyamatosan kurjongattam az erdei utakon, miközben lapra döntögettem a vasat. Korán értünk oda, még a tömeg előtt. Térdig bele is mentem a vízbe, a várakozással ellentétben nem volt hideg. Elsétáltunk a Szent Anna kápolnához, gyönyörködtünk a kilátásban. Visszafelé megálltunk a kilátónál is. Elképesztő látványt nyújtottak a környező hegyek és völgyek.

Majd átvergődtünk a pocsék úton Sepsibükszádig, aztán Sepsiszentgyörgy felé indultunk. Hosszú, nyújtott kanyarok, széles, makulátlan út – persze, hogy odahúztunk kicsit a paripáknak és lendületes kanyarvadászat után értünk a városba. Itt Ádám motormosást vezényelt, leöblítettük a vasakat.

Lacek állt az élre és bementünk a városközpontba. Megnéztük a látnivalókat. Sepsiszentgyörgy egy kis ékszerdoboz lesz nemsokára, ottjártunkkor is sok helyen dolgoztak az épületek, emlékművek és utak felújításán. A Lábasház sajnos zárva volt, így a város történetét egy ott beszerzett prospektusból ismerhettük meg.

Következő célpontunk Illyefalva volt, ahol egy pompás erődtemplom található. Lacek bátyja ott lakik, segítségével megszereztük a kulcsokat és bemehettünk a templomerődbe.

A külső falak a bástyákkal szinte teljesen épek, a belső falnak csak egy szegmense áll. A református templom gyönyörű. Kazettás mennyezete van. Megpihentünk Isten házában.

Erőt gyűjtöttünk a következő úticélhoz, ami látogatás volt Lacek sógoránál. Nagyszerű vendéglátásban volt részünk. Több négyzetméternyi mics és tarja elfogyasztása volt a feladat. Citromos alkoholmentes sör is volt bőven. Süteményből sem volt hiány. Nagyon szépen köszönjük a vendéglátást!

Szürkület előtt értünk a szállásra. Előtte ismét kis technikai foglalkozás, Balu hűtő ventilátora rakoncátlankodott egy kicsit.

Reggel Judit és a gyerekek hazaindultak.

Aztán kiderült, Lacek gépe elkapta a „vírust” Geoétól. Reggelre leeresztett állapotban találta a hátsó abroncsot. Szerencsére hazai pályán közel volt a segítség és gyorsan orvosolták a problémát

Ezután a csapattal pedig Torja felé vettük az irányt. Megálltuk a világ legnagyobb székelykapujánál.

Továbbindultunk Gelence felé. A csodálatos, Római Katolikus műemlék-templom volt az első látnivalónk. Árpád kori a kis templom, a veleméri templom „párja”, stílusában és a benne lévő freskókat illetően.

Megelevenedik a Szent László legenda. Szintén megtekinthető Jézus Urunk keresztútja és feltámadása. A mennyezete kazettás, nincs két egyforma mintázatú. Rovásírás emlék is található a templomban. Különböző stílusjegyek keverednek, ahogy a templom bővült és fejlődött. Majd a falunak nagyobb templomra lett szüksége. A templom külső fala is festett volt valaha, mára csak egy freskó maradt meg, Szent Györgyöt ábrázolja.

Átgurultunk az új templomhoz, de nem sikerült kinyittatni. Csoportképet készítettünk a bejáratánál.

Következett az Ojtozi szoros. Régi álmom volt az Ezeréves határ e pontjának meglátogatása. Először Sósmezőn megálltunk a hősi emlékműnél. A Nagy Háborúban elesettek nyugszanak itt, a határnál volt jó pár összecsapás a magyar határt védő osztrák, magyar, német erők és a román betörő csapatok közt. Sajnos a hír igaz. Tényleg lecsiszolták a keresztekről a neveket és román neveket véstek fel rá. A magyar katonák nyugvóhelyéül szolgáló parcellában van néhány magyar név a kereszteken, ezek láthatóan eredeti állapotban vannak. A román neveket mutató keresztek felülete láthatóan csiszolt, teljesen más a textúrája, mit a többi keresztnek. Megfigyelhető a csiszolás okozta bemélyedés a neveknél.

Ojtoz községbe gurultunk vissza, megálltunk az Anselmo fogadónál. Pontosabban megálltunk volna, de zárva találtuk a kapukat. Megállítottam a csapatot és visszagurultam, megkérdezni, tudnak-e fogadni bennünket. A tulajdonos, Jeney Janka jött elém és mondta, hogy rendezvény lesz náluk, de ha a gulyásleves megfelel, tudunk nála ebédelni. Mi az hogy megfelel?? Kaput nyiss, parkolás a fogadó udvarán, majd kaput zárj. Aztán igazi magyaros vendéglátásban volt részünk. Mindenki jóllakott, még a speciális igényű vendégek is. A gulyás mellett pár adag csorba leves is jutott. Friss kürtős kalács volt a desszert és limonádéval, majd kávéval öblítettük le a menüt. Janka elmondta, ha magyar ember kopog a kapun, mindig kap enni a fogadóban. Ritkán kap vastapsot tőlünk étterem, illetve felszolgáló – most kapott.

Miután jóllaktunk, megnéztük a fogadót, ami háromszáz éve a család tulajdonában van. Számos elismerő oklevél bizonyítja, hogy Janka ért a konyhaművészethez.

Szép úton kanyarogtunk az Ojtozi szorosban. Majd Kézdivásárhelyre tértünk be. A főtéren parkoltunk le. Rodox doboztartója eltörött – technikai nap következett, István, egy helybéli segítőnk útmutatásával Rodox elgurult egy lakatosműhelybe, ahol orvosolták a problémát.

Körbejártuk a főteret, megnéztük a nevezetes udvartereket, amelyek egyedülállóak a világon. Aztán találkoztunk Vén Árpád rímfaragóval, aki vidámmá tette a városban töltött délutánt. Cukrászda hűvösében pihent a csapat.

Másnap útnak indultunk Torockóra. Csíkszereda-Székelyudvarhely-Segesvár úton mentünk, utóbbi városban megálltunk és felsétáltunk a várba. Szép ez a szász város, sok a látnivaló a várban, de csak egy jó erős óráig maradtunk, mert messze volt még a cél.

Medgyes, majd Balázsfalva érintésével, elég hepehupás úton haladtunk, majd Nagyenyed következett, tankolás. Itt elbúcsúztam a csapattól, mert családi okokból le kellett rövidítenem a túrát. A többiek Torockóra gurultak, én pedig Torda felé, majd Nagyvárad irányba, aztán haza, nyolcszáz kilométert motoroztam aznap.

Geo beszámolója következik Torockói kalandokról:

Torockó

A pihenő napunk sajnos túravezetőnk nélkül telt, mert elnökünknek, Tamásnak családi okok miatt haza kellett mennie. A társaság több szekcióban töltötte az időt. A nagyon bőséges Levente-féle reggeli után egy csapat a Tordai hasadékot és Tordai sóbányát nézte meg, egy másik elindult az évek óta tervezett Székelykő-hódításra. Ha az ember a kitaposott ösvényen halad nem nehéz a terep, de voltak közülünk felfedezésre készek, akik a sűrű, szúrós bozótoson is átküzdötték magukat. Végig hittek magukban és abban, hogy ez a helyes út, de a függőleges falak tövénél erőt vett rajtuk kétség és inkább visszatértek a kitaposott útra.

A meredek kaptatót elhagyva ködös plató fogadott minket. Letekintve a völgybe, ki-kibukkant a fehér homályból a falu hosszan nyújtózkodó képe.

A Székelykő piros-fehér-zöld színben köszöntött minket. A táv az előzetes híreknek megfelelően két óra alatt kényelmesen teljesíthető, nekünk egy és háromnegyed óra alatt sikerült. Az égiek örvendezve sikerünknek elhajtották a felhőket és kisütött a Nap. A csoportkép elkészülte után visszaindultunk.

Egy kis pihenő után meglátogattuk a sajtgyárat. Minden fajtából lehetett kóstolni és ez olyan jól sikerült, hogy szinte a teljes kínálatból vásároltunk.

A délelőtti Székelykő-társaság a még nem kellő mennyiségben rendelkezésre álló izomláz kialakítása érdekében a Tordai hasadékot is végiggyalogolta.

A vacsora kalória mennyisége örvendetesen egybe esett a felhasznált mennyiséggel és karöltve a gyümölcslé párlattal kellemesen ringatott az utolsó tündérországi éjszakán.

Ébredés után beköszönt a reggel és fejbe vágott a felismerés, indulni kell otthonról hazafelé.

Az úton ízelítőt kaptunk abból, hogy vannak olyan embertársaink akik a járműveik irányításra megalkotott eszközeiből csak a dudát ismerik. Szerencsére Ádám vezetésével sikerült őket és minden kanyart, kaptatót leküzdenünk. Fáradtan, de épen, egészségesen, és az együtt töltött idő élményével feltöltődve értünk haza.